Információtudomány és média

 Az internet világához, digitális technológiához való kapcsolódást, felhasználási formákat és gyakoriságot kategóriák szerint csoportosíthatjuk. Ez az elmélet hasznos, mert rávilágít arra, hogy mekkora különbségek vannak a 21. század elején is a felhasználók között. Messziről indítottunk, a „homo oralis” ősemberre még a kevesektől keveset átadás, és csupán szóban a jellemző, majd az írás, és annak sokszorosításának terjedésével sok száz év alatt eljutottunk a „homo interneticus”-ig, a mai embertípusig, aki már sokaktól sokaknak szolgáltat információt nap, mint nap. A lényeges különbség, hogy az írás terjedésének, majd a sokszorosításának, az újságok, napi, hetilapok, könyvek elterjedésének befogadására rengeteg ideje volt az emberiségnek, míg az internet megjelenése az előzőekhez képest villámcsapás szerűen került be a hétköznapok alapvető használati eszközei közé.

Nehéz lehetett a kezdeti térhódítás időszaka, mert a történelem során a hagyományőrzés meghatározó szerepet játszott, míg az internet, és a digitális technika elterjedése hirtelen az ellenkező hozzáállást követeli meg: az újdonságra való folyamatos nyitottságot, érdeklődést, befogadást. Az elmúlt körülbelül száz évben megjelentek a különböző hanghordozók, bakelit lemez, kazetta, ezeket követte a CD lemez, ma pedig számtalan egyéb formát sorolhatnák a pendrivetól az SD kártyákig. Ami lényeges különbség, hogy a CD esetében már alig volt néhány éve ennek az adathordozónak arra, hogy elterjedjen, és máris felváltotta valami új (DVD), majd tömegesével az összes többi, amelyeknek már nem is kell egyedül teret hódítania, hiszen nagyjából párhuzamosan jelentek meg. Ez akár honnan is nézzük, nagyon gyors behatások, és trendek sorozata, amire nem feltétlenül volt felkészülve a társadalom. Először tanulni kell befogadni, aztán tanulni kell használni, aztán hasznosítani.

Ez nem jelent feltétlenül gondot azoknak, akik ebbe születtek bele (Z generáció), mégis meglepő volt hallani az előadáson, hogy azok az extenzív felhasználók, akik teljes mértékben kihasználják az internet adta lehetőségeket, nagyon alacsony, 2% körüli arányban kerülnek ki a legfiatalabb, 1995. után születettek köréből. A legtöbben, akik aktívan élnek minden lehetőséggel az ügyintézés, vásárlás, kommunikáció, információ megosztás terén, a 30-39 éves korosztály tagjai közül kerülnek ki. Úgy gondolom, ennek a magyarázata abban rejlik, hogy igaz, hogy nem okozna különösebb gondot minden lehetőséget kihasználni a legfiatalabbaknak, azonban ők még nem érzik meg a szükségét annak, hogy éljenek is a felkínált lehetőségekkel. Ezzel szemben, korszerűbb, véleményem szerint érettebb gondolkodást takar annak a felismerése, hogy milyen hasznos, és mennyivel megkönnyítheti a hétköznapok feladatait, ha nem csupán befogadóként, rejtőzködőként használjuk az online felületeket.

Felhasználás szempontjából csoportosítható az internetező közönség, a következő képpen:

-          Extenzív felhasználók: mindent online intéznek el, ügyeket, kommunikációt, játékok használata, a magyar társadalom 7,6%-ra jellemző

-          Befogadók: ők megelégszenek az eszköz funkcióval, offline élet támogatására használják az internetet, ők 14,4%-ot képviselnek

-          Tanulók: széles körben használják, folyamatosan, felismerik, hogy a tanulás egyszerre van jelen a netezések alkalmával a szórakozás, tájékozódás mellett. Ők a felhasználók 18,2%-át teszik ki

-          Informálódók: mérsékelt felhasználás jellemző, olvasgatás, információ szerzés, ők 28,5%-ban vannak jelen a világhálón, a magyarországi arány tekintetében

-          Rejtőzködők: ők is használják, de nem használják ki a lehetőségeket, 31,3%-ban jellemző a magyar társadalomra

Érdekes, hogy a minél több funkciót használ ki valaki, annál kisebb arányban reprezentált csoportba tartozik, vagyis a felhasználók mintegy harmada alig használja ki a lehetőségeit, hasonló az aránya azoknak, akik némi információt begyűjtenek rendszeresen.

Szó esett az ún. digitális bennszülöttek jellemzőiről az órán. Ezek a következők:

-          gyors információszerzéshez szokott

azok, akik rendszeresen használják a digitális technológiát, könnyen beleszokhattak a jóba, és a információk végtelen, és gyorsan elérhető áradatába.

-          multimédia, képi gondolkodás újra előtérbe helyeződik

erről az jutott eszembe, hogy korábban mennyit hallgattuk a könyvek elértéktelenedését, hogy a fiatal generáció nem olvas. Nos, olvas, csak első sorban már az interneten, ami sokkal szemléletesebb, színesebb információkat tár elénk

-          célirányos keresés

-          tudás megosztás

ez az adok-kapok dolog, amiről már sok szó esett eddig is. Az információ az, amit, ha megosztunk, nem lesz belőle kevesebb, több annál inkább, ha részt veszünk a cserefolyamatokban.

-          ingerfalás, türelmetlenség, rossz monotónia tűrés

sajnos ez nem túl pozitív, de találó képet fest azokról, akik az internethez hozzászoktak. Olyan gyors, és olyan széles spektrumú áradat, ami elénk tárul, ha kapcsolódunk, hogy más, megszokott környezeti ingerek könnyen tűnhetnek unalmasnak.

-          sokcsatornás figyelem, multitasking

ez egy pozitív oldala szerintem, jó, ha észrevétlen beleszokunk a sokcsatornás figyelemre

-          érzelmi inkontinencia mind negatív, mind pozitív értelemben, akár a mobillal való elérhetőségre is igaz ez

valóban, ehhez internet sem kell, sokszor, ha csak látok valami vicceset, van, akit felhívjak, és közöljem. El sem tudjuk már képzelni mi volt pár 10 évvel ezelőtt. Kicsit példát is követünk, a közösségi oldalakon látjuk a mások által megosztott, sokszor érdektelen információt, egy idő után elmosódnak a határai annak, mi az, amit megtartanék, mi az, amit nem.

-          mozaikszerű érettség

-          időérzékelés megváltozik (flow élmény része lehet)

ezt mindnyájan tapasztalhattuk, nem hiszem, hogy lenne olyan, aki nem „felejtődött” még soha a gép előtt

-          nyelvhasználat és kommunikáció változása (jellemző szleng, emotikonok, új szavak épülnek be a köznyelvbe (likeolni, guglizni)

-          helyesírás romlása, rövidítés, igénytelenebb

ebből sokat le lehet szűrni a másikról a véleményem szerint. Én nem gondolom, hogy adott formai követelmények mellett ne tudna helyesen írni, akiben meg van rá az igény. A rövidítések, vagy az, hogy nem néznek rám furcsán, ha sietős sms-t, e-mailt csaptam össze, mind a segítségünkre vannak. Hiszen az internet rengeteg időt spórol meg, ez is egy szelete ennek.

-          hálózatosodás

-          horizontális kapcsolatok jelentősége

-          érdeklődés alapú, online tanulás, észrevétlenül is

ez egy nagyon hasznos része az internet világának. Minden nappal, minden gép előtt tölött órával tájékozottabb, információban gazdagabb lesz az ember. Olyan méreteket ölthet a bennünk lévő (nem feltétlenül tudás, de információ) halmaz, ami valószínű sosem volt jellemző előttünk a történelemben.

-          tekintélyhez való viszony változik, rajongók könnyebben követik a kedvencüket

Végezetül, a digitális nemzedékről alkotott optimista, és pesszimista nézeteket táblázatba szedtem, megosztom, hátha valakinek hasznos lehet.

Nem feltétlenül értek egyet egyik vagy másik oldallal, sok esetben az egyik, máskor a másik oldal nézőpontját találom megalapozottnak. Tudatosan nem szeretnék kiemelni ezek közül egyet sem, mert ha összességében nézem, vannak a digitális világunknak veszélyei is, akár függőség formájában, de összességében messzemenően optimista nézőpontot képviselek. A probléma maximum az lehet, hogy nem mindenkinél ugyanaz a hatás, tulajdonság jön elő, ha belép az internet világába. Szükség van egy bizonyos határ meghúzására, mit ki-ki magában kell helyre tegyen. De így van ez az élet minden dolgával, miért lenne ez alól kivétel a világháló?

Kiindulás képpen szeretnék reflektálni a saját tapasztalataim mellett a Tanár Úr megjegyzésére, amit hallhattak azok, akik részt vesznek a másik, távoktatásos csoportmunkában is. Tegnap este volt az első hivatalos Second Life-os összejövetel, és akkor kezdte néhány általános észrevétellel Ollé Tanár Úr. Ezek között szerepelt a bejegyzések személyeskedő stílusa, amit nagyon intelligens csomagba burkolva hallhattunk. Leszögezném, hogy senkit nem szeretnék megbántani, nem szól senkinek sem személyesen ez a bevezetőm, de engem is meglep, hogy milyen magas arányban szólnak a posztok, kommentek a személyes félelmekről.

Ez egy két oldalú dolog, mert nem is akkora probléma talán ezeknek a megjelenése, mint elsőre tűnik. Abból is rengeteget tanulhatunk, ha megismerjük mások hozzáállását a követelményekhez, az IT ismeretekhez. Megtudhattam, hogy mások sem probléma nélkül álltak hozzá a különböző felületek kezeléséhez, ez engem is megnyugtat, illetve egy nagyon jó képet kaphattunk arról, hogy nagyjából milyen hiányossággal küzdenek még a mesterképzésben részt vevő hallgatók is. 

Ugyanakkor a kétségbeesett írások tömege engem meg is világosított. ( J ) Kicsit kapcsolnám személyes tapasztalathoz is, mondjuk a szüleimmel kapcsolatban. Az előző bejegyzésemben már kifejtettem, hogy az idősebb generációk számára nem megszokott, mi több, idegen sok esetben az, ami a fiatalabbaknak már természetes. Hiszen a mai tízen-húszon éves korosztály már !kisgyerek! kora óta megszokta a gépek kezelését, észrevétlen volt nyitott és érdeklődő az újdonságokra, így meg tud tanulni szinte bármit, ami érdekli, kell neki, vagy lehetősége van rá. De akár hogy is nézzük, - ez egyáltalán nem kritika a korábban felnövekvő generációk felé-, akik nem gyerekkorban kezdték el az elsajátítását az információs technológiai eszközöknek, azok számára idegen belevágni, és idegen beleszokni.

És akkor jöjjön a felvezetett konklúzió: ezt a félelmet érzem mindnyájunkban, ami a panaszok mögött dolgozik. Igaz a szüleimre is, hogy maradjak az eredeti példánál. Egyszerűen annyira idegen Anyukámnak az internet világa, hogy valahol fél, hogy elrontja, rosszul csinálja, mondjuk befejezetlen e-mailt véletlenül elküld, és az kellemetlen helyzetbe keverheti, stb. De látom, és imádom nézni az igyekezetét, akkor is, ha ötödszörre kell megmutatnom, hogy keressen ismerősöket facebook-on, mert igen, neki már semmi köze a facebook generációhoz, semmi érdemlegeset nem is csinál rajta, na. De csinálja, és neki is van ám fb profilja! És én minden alkalommal büszke vagyok rá, hogy legyőzi ezt a félelmet, és belekezd a kattingatásba.

Én is írtam róla, én is nagyon megijedtem, amikor első órán a csoportmunka követelményeit sorolta a Tanár Úr, de már egy cseppet sem félek. Azt érzem sokszor, hogy zsong a fejem, és még itt is el kéne navigálnom valahogy a Konnekt csoportban, de nem lesz semmi gond. Ha úgy állnék hozzá, hogy gond lehet, csak megnehezíteném a saját dolgomat.

Azt hiszem, az egész társadalomnak le kell küzdenie a félelmet. Kiderült az első hét tanulságai alapján, hogy a húszas korosztály is ugyanúgy megijedt, ez nem csak az „idősebbekre” igaz. A technikai és minden féle újításoktól való félelem azonban nem fogja előre mozdítani a fejlődést. A haladáshoz bátornak kell lennünk, és nyitottnak.

Felmerült a papír alapú dokumentumok versus elektronikus dokumentumok kérdésköre. A magam részéről nem értek egyet azzal, aki elértéktelenedésnek érzi a papír alapúak számának csökkenését. Igaz, hogy nem olyan egyszerű a dolog, hogy kevesebb fát kell kivágni, és ez így tiszta nyereség, mert az elektronikához is kellenek alapanyagok, csak más félék. Én laikusként összevetve mégis úgy gondolom, hogy jóval kevesebb papír alapanyagra van szükségünk a mindennapok folyamán, így ez inkább nyereség kategóriába számít. Illetve az információk ilyen mennyiségű áramoltatását papír alapon meg sem tudnánk oldani. Csak a csoportunkra kell gondolni. Én lehet ott szállnék ki az egészből, ha mondjuk iskolából hazafele megkapnám az összes létrehozott írás papír alapú változatát, kommentekkel együtt. Kapásból haza sem cipelném…ha hazacipelném, lehet belefulladnék a papírhalomba, ami összegyűlik néhány hét alatt.

Nem értem tehát azt, aki ezzel érvel az elektronikus közlési formák ellen. Ettől még jó volt régen postán levelezni az unokatesómmal például, annak is meg van a szépsége. De nincs megtiltva továbbra sem, hogy képeslapot adjunk fel a postán, ha szeretnénk. Illetve, ha már ez a mai a családi példák napja nálam, megemlíthetem az Apukámat is, aki például sok, számára érdekes dokumentumot, cikket, tanulmányt kinyomtat, és olvassa a tömegközlekedésen, vagy este kényelmesen a kanapén. Mindenki jobban szeret papír alapon olvasni, ez tény. Kellemesebb a szemnek, sokszor jobban átlátható, aláhúzható akár. Ezek a lehetőségek nem szűnnek meg, csupán opcionálissá váltak.

Valakinek a bejegyzése eszembe jutatta, az onlibe előadással kapcsolatban, (ezt már kommentben leírtam), hogy 15 évvel ezelőtti egyetemistát láttam kazettát lejátszani, mondatonként stoppolni, és úgy jegyzetelni otthon. Még az előadás hanganyagához hozzájutni is nehéz lehetett, minimum az elejére ott kellett lenni betenni a diktafont, vagy valamilyen úton módon elintézni, hogy hozzájusson. Én ott és akkor, 10 éves korom körül megijedtem. Na, megint a családi példa következik, ez például nővéremmel kapcsolatos, aki még annó be kellett, hogy szaladjon valami téli, hideg este, hogy egy vizsgalapra ráírja a nevét, és kész. Egyszer elkísértem, és akkor is megijedtem az egyetemista léttől. Ez a kép nagyon gyakran eszembe jut, mondjuk az etr-be való bejelentkezéskor. Nagyon jó dolgunk van szerintem, és talán az utánunk következőknek még jobb lesz. Ezért nem szabad túlságosan megijedni az ilyen, és ehhez hasonló kezdeményezésektől, mint ez a tantárgyteljesítés például. 

 Sziasztok!

Az első bejegyzésemet fogom most prezentálni az Információtudomány és média a 21. században megnevezésű tantárgyunkhoz. Az első óra témakörére igyekszem reflektálni úgy, hogy először megalkotom magát a posztot, és azt követően fogok becsatlakozni a közösségi híráramba. Azért így szerettem volna elkezdeni, mert arra is kíváncsi vagyok, milyen lesz a különbség aközött, amikor még csupán az órai anyag alapján összegezem a saját gondolataimat, illetve, amikor már mások gondolatai, a fórumokon, és a blogokon olvasottak is befolyással lesznek az írásra.

A mai bevezető téma az információs társadalmi modelleket, és a tudás alapú társadalom kérdésköreit érintette.

Rögtön a bevezetésben felmerült a kulturális késés, ami jellemző társadalmunkra. Ez azt jelenti, hogy a technikai fejlesztések messze túlhaladnak az egyének felkészültségén, ismeretein. Vagyis, a rendelkezésünkre álló végtelennek tűnő technikai eszközök használatára az emberek túlnyomó többsége nem alkalmas. Ennek több oka lehet. A legegyszerűbb, hogy az iskolában nem sajátította el már akár csak az infotechnikai alapokat, a felhasználói szintű számítógép használatot, stb. És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy a –nem is túl sokkal- idősebb generációknak lehetőségük sem volt ezt a fajta tudást az iskolapadban elsajátítani.

Oka lehet a jelenségnek, saját tapasztalatból is kiindulva, hogy sok mindenről tudom, másokról csak sejtem, hogy létezik, ilyen-olyan program, közösségi portál, akár valamilyen eszköz, de nem volt szükségem rá, hogy használjam, így szépen lassan kimaradtam én is nagyon sok új technológiai újításból, rengeteg hasznos program ismeretéből. Ezek mellett úgy gondolom, hogy anyagi akadályokba is ütközünk sok esetben, ha a legmodernebb technológia iránt érdeklődnénk. Talán sokan ezért is elégszenek meg a legalapvetőbb ismeretekkel, illetve eszközökkel, mert úgy érzik, bizonyos fejlesztések úgysem lesznek elérhetőek számukra sosem. Lehetséges opció még a konzervatív hozzáállás is, ami erősebben jellemző megint csak az idősebb korosztályra, de egyénenként változó ez a fajta értékítélet a fiataloknál is.

Mindezek a felsorolt érvek magyarázattal szolgálhatnak arra is, hogy minek volt köszönhető az a közfelháborodás és ijedtség, ami reakcióként érkezett ennek a tantárgynak a követelményeire. És köztük vagyok én is az ijedteknek, és tudom, hogy egytől egyik mindenki félve vág bele a projektbe. Többségünk számára már a kötelező regisztrációk is megakasztónak hatottak első ránézésre, mert én, bevallom őszintén, a facebook-on kívül nem használtam eddig azokat a csatornákat, amik most a csoport munkában való részvételhez szükségesek. Kis lapot kellett nyitnom a határidő naplómban, hogy sorra feljegyezzem a honlap elérhetőségeket, a felhasználó neveimet, jelszavakat.

Most, hogy eljött az ideje, hogy megszülessen az első írás, már lelkesebben állok neki, mert rá kellett jönnöm, hogy ha ez a tantárgy nem vett volna rá, akkor talán sosem regisztrálok akár a Twitter-re, de számomra a mindmeister is ismeretlen volt eddig, de hasznos lehet a későbbiekben. Tehát összességében már elkönyvelhetem nyereségnek, hogy megpróbálkozom részt venni a csoportmunkában.

A kulturális késésről tehát, amiben élünk, az a véleményem, hogy tökéletesen helyt álló, hatalmas lemaradásban van a társadalmunk többsége. (mivel úgy gondolom, hogy egy átlag magyar embernél így is jóval szélesebb körű ismeretekkel rendelkezem) Viszonylag pesszimistán hangzik, de úgy gondolom, ez már csak így is marad, amíg világ a világ. Valahogy nincs alkalma, lehetősége és ideje mindenkinek követni az aktualitásokat, pláne, ha épp nem is annyira érdekelt. Ellenben úgy gondolom, hogy mindent meg kell tennünk, hogy az átlag társadalmi tudás ne maradjon el teljesen, a lehetőségekhez képest inkább zárkózzon fel. Ebben mind az egyéneknek, mind a társadalomnak, de természetesen az andragógusoknak is hatalmas szerepe van, szerepe kell, hogy legyen. Mint minden más ágban, (iskolázottság, egészségügy, stb) ebben is szükség van az egyén motivációján kívül az intézményi háttér megteremtésére, és megszilárdítására. Ahhoz, hogy a fejlesztések, és a társadalmi ismeretek közti szakadék ne szélesedjen tovább, mindkét félnek lépéseket kell tennie. És persze folyamatosan, ezt hívják lifelong learningnek. Erről mindnyájan hallottunk már valahol….:)

Én sokszor rettegek, mikor idős embereket látok, akik az alap mobiltelefonokkal sem tudnak bánni. Pár hónapja, munka közben többször is odajött hozzám egy idős bácsi, hogy segítsek neki felhívni az asszonyt. A saját kis telefonján nem találta a telefonkönyvet, amiben egyébként 2 szám szerepelt –az egyik az asszonyé-, és nem tudta megnyomni a zöld gombot sem. Nem az idősektől félek, hanem attól, hogy én is ehhez hasonló élményekkel fogom pár tíz év múlva a fiatalabbak napjait feldobni. Nem rossz indulatból írom ezeket, félreértés ne essék, őszintén sajnálom, hogy ennyire nem megy nekik, és nem szeretnék erre  a sorsra jutni.

Azzal szoktam magam megnyugtatni, hogy talán már kiskorunk óta belénk nevelődött a folyamatos tanulás, és érdeklődés az újdonságok felé, ami a pár tíz évvel idősebb generációkba még nem. Ők nem, vagy többségükben nem így szocializálódtak. A félelem ellenére bizakodó vagyok, és úgy gondolom, hogy számunkra már nem fog akkor problémát okozni az sem, amit most még valószínűleg el sem tudunk képzelni, de 50 év múlva a kezünkben foghatjuk, leesett állal. Az unokáinknak pedig természetes lesz. Bármi legyen is az. Repülő autó, vagy 3D-s skype. 

Ehhez viszont nem szabad elfelejtenünk nyitottnak lenni az újra, és igényelni a tanulást.

Szintén kapcsolódik a szakunkhoz a tanulás tanulása. Többször visszaköszönt az előadás folyamán a befogadhatatlan mennyiségű információ áramlásának kérdése. Ma is, de már a legelső órán is, amikor a csoport követelményeit beszéltük meg. A megoldás nagyon szimpatikus, és megint bebizonyosodni látszik, hogy nem alaptalan, amit hallottunk már százszor különböző előadásokon, különböző témák kapcsán, csak talán most jön el az, hogy a gyakorlatban is megtapasztalhatjuk: azt kell megtanulni kezelni, hogy hogyan szűrjük ki a leghasznosabb, számunkra legfontosabb információkat az áradatból.

Így nézve talán már nem is lesz olyan ijesztő a teljesítés, hiszen ezt csináljuk nap, mint nap, ha szörfölünk kicsit a neten, átlapozunk egy újságot, de akkor is, ha csak sétálunk az utcán Észrevétlen szűrnünk kell a minket érő benyomásokat, információkat. És persze, rá kell jönnünk, hogy valóban hasznos-e, értékelhető-e egy-egy új ismeret, anyag, amit találunk.

Végezetül: én egy percig bírtam, hogy ne csináljak semmit a donothingfor2minutes.com kérésére, bár már fél percnél gondolkoztam, hogy kikapcsolom, de a második fél percre becsuktam a szemem, és az jól esett. ;)

Szép estét mindenkinek,

Zsóka